Lehet-e fekve hányni, hol kapni unicumot egy karácsonyi partin és hogyan rúg be egy biztonsági őr? Ezekre a kérdésekre egyszer már választ kaptam, de most mindnekinek elmondom.  

- Tudom, nem vagyunk már tizenhét évesek. Ezzel a mondattal próbálta árnyalni a helyzetet egy kedves barátnőm, amikor megkért néhányunkat, hogy segítsünk neki egy céges rendezvényen.

- Ti szednétek a belépőt az ajtónál. Csábítgatott minket. Kérdeztem: piálni lehet? És közben arra gondoltam, biztos jó csajok is lesznek. Elvállaltuk, persze.

Bizto boy

Ne kerteljünk, a céges rendezvény a Malév karácsonyi partiját jelentette a Közlekedési Múzeumban, ahol ha jól tudom nincsenek repülők. Mondjuk ez zavart a legkevésbé. Szóval a feladatunk az volt, hogy határozott, ám bájos jelenléttel elkérjük a szórakozni vágyó munkatársaktól a jegyüket, és felírjuk a jegy számát, azzal tudniillik a tombolán lehet nyerni. Időnk se volt tippelni kivel lesz először probléma, már jött is az egyik vezető atyaúristen. Feleségével, lányával, két jeggyel.

- Azt mondták, plusz egy főt lehet hozni.

Azt gondolta, hogy mindenki, aki vált jegyet az még egy embert hozhat. Amúgy a jegy 200 Ft volt. Mindegy, biztos jól érezték magukat.

Nem testesítettük meg azokat a tipikus ajtónállókat, akiket a rendezvényeken látni lehet. Ilyen- olyan pólóban, farmerban voltunk. Viszont remek volt a humorunk: Jegyeket, bérleteket, cukorkát, nyalókát, csokoládét fél áron, tessék! - köszöntöttünk mindenkit. Arra sem kellett sokat várni, hogy hatáskörünket megfogalmazzuk. Egy fiatal munkatárs, fél órával érkezése után két ember támogató kíséretében ment ki cigizni. Még nem szóltunk.

Viszont ennek apropóján mi is elkezdtünk inni. Ekkor teremtettünk szerintem igazán hagyományt a biztonsági emberek munkastílusát tekintve. Vörös, száraz bort iszogattunk, és szar poénok közepette téptük a jegyet, és osztottuk a pecsétet. Mi voltunk a bizti boys.

Aztán egyre kevesebb volt a munka, bár a Múzeum őrei baszogattak minket, hogy nézzük meg, a teremben valaki fekszik egy széken. Mit nézzünk rajta? - kérdeztük. Biztos, hányni fog - mondták. Mondtuk, hogy állva is lehet, hányni, és hozzá tettem, ezt tapasztalatból tudjuk. Ez kétség kívül meggyőzte őket, és elmentek. Mi meg elmentünk kajálni, és persze újabb pohár borokkal tértünk vissza. Szép csendesen kezdtünk berúgni. Már csak a Karda Beáta szintű feleségeken röhögtünk, akiknek a férjei egyre sűrűbben jártak ki cigizni. Később kiderült azért, mert a szomszédos krimóban tolták az Unicumot. Rövidet nem lehetett inni a bulin. Valamit tudtak a szervezők.

Mivel csak szánalmas ötvenesek voltak egy-két tinilányt leszámítva, így egyre intenzívebbé vált a borozás. Már a munka végéti is láttuk, de az este végeláthatatlannak bizonyult. Valakik elvittek kocsival valahova, valamikor. Egy biztos, vittünk magunkkal műanyagüvegben egy kis vörösbort. Ezt már a körúton fogyasztottuk el, és puszta véletlen, hogy a West Balkanban kötöttünk ki. Még két sör, és két rövid. Olyan rövid, mint az ott tartózkodásunk. Már nem esett jól a funky. Haza felé még ásítottam egyet. Aztán már csak a reggeli Quarelinre emlékszem.

2006.dec