Szív-gonzo-szív - elképzelt városi érzelmek 1.
Kigombollak télikabát – decemberi gonzo
Nekem a télben nem a hóesés a legizgalmasabb. Hanem az, hogy előkerülnek a téli holmik. Egyrészt bírom a sapka-sál kollekciókat. Olyan konformista, hogy mindenki próbálja egymáshoz választani. És manapság nem is olyan hosszúak a telek, hogy megunnám őket. De a legjobban igazából azt szeretem, hogy minden évszak váltáskor meglepetésekkel szolgál a kabátom, amit már fél éve nem hordtam. Gyerekes izgalommal nézem meg a zsebeit, hogy mit hagytam benne. Arról már régen letettem, hogy pénzt találnék, de cetlik, tollak, flyerek, belépők, a kor különböző lenyomatai kerülnek elő. Eszembe jutnak az egy évvel ezelőtti emlékek. Körvonalazódik, hogy mit csináltam tavaly télen.
Szóval előkerült a télikabát, ami persze nem túl vastag, de nekem megfelel. Nyúlkálok a zsebeiben, igazgatom, keresgélek benne. Kötelező tollak, néhány cetli telefonszámmal, pár belépőjegy valami A38-as bulira és egy óvszer.
Mint mondtam nekem a télben nem a hóesés a legizgalmasabb. Én pesti vagyok, nekem a hó fekete és az autók kereke alól spriccel. A tél inkább mindig egy összegzés nálam. Végigveszem az éves dolgaimat. Miket tettem, miket nem, miket kellett volna és miket nem. Talán nem véletlen, hogy legnagyobb döntéseim mindig télen, konkrétan decemberben születtek. Nem véletlen, az év végi, világvége hangulat sem, amit mindig próbálok valami öntudatlan folyamattal kompenzálni. Többnyire az éjszakába hajlás, sex, drugs, rock ’n roll jelenti a kompenzációt. Az idei súlyos döntésen már túl vagyok, a folyamat elindult. Szakítottam. De olyan gyorsan tettem, mint eddig még soha. Mármint ennyire gyorsan soha nem határoztam el semmit, és nem is tettem meg azonnal. Megbánni, pedig soha nem szoktam semmit. Attól, hogy határozott és motivált voltam, még persze fáj.
Viszont a nagy dolgok eddig nem decemberben jöttek. És most ezzel a nagy „dologgal” nem tudok mit kezdeni. Félek.
Azt hiszem egy baráti társaság állandó változó, kétszer sosem lehet ugyanolyan közeg. És minden társaságnak megvan a csúcspontja: Adott emberek, amikor a legjobbak együtt. Amikor egy társaság nagyon együtt van, akkor furcsa dolgokat tesznek. Elégetnek fontos papírokat, bicikliznek a nappaliban, bénán táncolnak Quimbyre. Persze tesznek nem furcsa dolgokat is, füvet szívnak, isznak és csókolóznak. Másnap azon röhögnek, ahogy a fűtől röhögtek, azon, ahogy táncoltak. Az alkoholtól fájnak a fejek, a fontos papírok elégetését megbánják, a biciklizésen amúgy is röhögtek. A csókolózást is többnyire megbánják, legfeljebb majd mosolyognak rajta. Azzal senki nem számol, ha mégsem bánják meg a csókolózást.
