Még dolgozik az amfetamin. Csak a négynegyedeket hallom. Mintha az egész város egy nagy fesztivál lenne, ahol épp az afterparty zajlik csöppet sem puhány tech-houssal. Egy fiatal lány testéről álmodozom. Egy konkrét lányéról. Csak egy dolgot nem tudok. Aludni. Az most nem megy. Vasárnap reggel van. Tudatos állampolgárok, már elindultak szavazni. Még tekerek egy cigit, és én is megyek. De azt a cigit, muszáj elszívnom előtte.

 

Ülök a kanapén, nézem a füstöt. A lányra gondolok, és hogy kire fogok szavazni. Egy pillanatra nem jutott eszembe a párt neve, akikre ixelni fogok. Már kezdem érezni, hogy lassul a szívverésem. Jó jel. Kezdek megnyugodni.

 

Valahogy eltelt pár óra, ahogy csak ültem a kanapén. Indulok szavazni és veszek valami reggelit. A szomszéd házban van a szavazóköröm. Ledobom magamról a takarót, és látom, hogy minden tiszta vér. Hiányzik a sarkamból vagy 5 cm bőr darab. Emlékszem, hogy valami ajtóba beleakadtam az éjszaka, de fájdalomra nem emlékszem. Nincs erőm lemosni. Papucsba bújok, és egy számomra ismeretlen piros kabátot húzok. Kint szakad az eső. Elkezdem a szokásos játékomat, hogy a választási bizottságból melyik tagot, melyik párt delegálhatta. De nem vagyok cinikus hangulatban, mindenki szimpatikus volt. Megkapom a lapot, behúzom a függönyt, bár nem tudom minek. Nézem a pártok listáját, de egyik se ismerős. Próbálom felidézni a pártok neveit, de semmi. Úgy érzem, mintha egy órája bent lennék. Már kiolvastam az egész lapot, de az éjszaka minden emlékemet kitörölte a politikával kapcsolatban. Így odahúzom az x-et az egyetlen ismerős szó mellé: jobbik. Levert a víz, kijövök a fülkéből. Mindenki engem néz, kerülöm a szemkontaktust. Motyogok valami „viszlát” félét, felhúzom a kapucnit és megyek a boltba. Kukorica salátát kívánok. Rohadt drága.

 

Visszasántikálok a lakásomba, már érzem, hogy fáj a sarkam. Félre tolom az asztalon az üres üvegeket, az etyeki borok nyomait. Nézem Stahl Judit „ízrobbanását”, közben töröm a kifliket, és meghallgatom a Manöken Proletarz 8 számát a hétvégén századszor. Bambulok a kukoricák fölött, és egyre jobban vagyok, majdnem egy napja nem ettem. Kezdek visszatérni a valóságba. Böngészek a hírportálokon, látom az előrejelzéseket. A harmadik erő a Jobbik. Jobbik. És akkor minden beugrik. A reggeli homályos mámorban véletlenül rájuk szavaztam. Hiába terveztem el előre, hogy mi a jó döntés, a füsttel együtt kifújtam a fejemből. Felkapom a kabátot, vissza a papucsba. Még mindig vérzik a sarkam. Átrohanok a szavazókörbe. Gondoltam még vissza lehet valahogy vonni az x-emet. Elkezdek dadogva magyarázkodni.

-         Én nem oda akartam… csak kicsit rosszul voltam. Egy pillanat és kijavítom, és…

Az őr mosolyogva kivezet. Még közben odaszólok.

-         Jó, de akkor azt ne számoljátok, légyszi…a pecsét el van rajta kenődve, az az én lapom…

 

 

     Kintről már hallom, hogy hangosan röhögnek. Elsétálok a sarokig, kérek egy Unicumot. Majd négy év múlva, gondoltam, és felhajtottam a szeszt. Ja, nem, öt.